SIKERES JÁTÉKOSOK

day_nigh.gif (416 bytes)  

mtomi.jpg (21269 bytes)

Mező Tamás (1984-1988) 

Labdarúgó pályafutása 1984 nyarán kezdődött, rövid töprengés után szeptember közepe már az akkor induló első foci osztály padjaiban találta. Ekkor már igazolt játékos. Anyaegyesületében járta végig a szamárlétrát - edzői (Márton J. Petrók V.) teljes megelégedésére. Álma 1992 júliusában vált valóra: szerződés a nagycsapathoz. Itt a Dráva csoport -NB III.-NB II.-ben is a csapat stabil pontja lett, több edző is abszolut bizalmat szavazott neki. Ennek eredményeképpen több első osztályú csapat is megkereste és hét nagyszerű évad után a Gázszer FC lett az új klubja. Kölcsönjátékosként az 1997/98-as szezonban a jugoszláv másodosztályba segítette játékával a NISKA-BANJA együttesét. Jelenleg a profi ligás GÁZSZER játékosa.   

Vallja: " A sport megtanított arra, hogy hihetetlen akarással, szorgalommal az akadályok legyőzhetők."

day_nigh.gif (416 bytes)   

Hosszú László (1984-1988) 

A Lengyeltótiból labdarúgó osztályba kerülésekor Laci elsősorban kiváló testfelépítésével, fizikai erejével hívta fel magára a szakemberek figyelmét. Nemcsak közvetlen edzője, de a korosztályos válogatottak vezetői is számításba vették a csapatuk összeállításánál és ha kitartása, fejlődése töretlen marad szép jövő előtt álló játékosként fejezte be a tanulást a fociosztályban. 

Sajnos szülőföldjére visszakerülve "megragadt" a megye I-es Lengyeltóti csapatnál, és azóta igazi lokálpatriótaként a hazai együttes erőssége.

hosszu.jpg (25761 bytes)

    day_nigh.gif (416 bytes)  

hzoli.jpg (18652 bytes)

Horváth Zoltán (1984-1988) 

A foci osztályok történetének az egyik kétségkívül legeredményesebb labdarúgója. Számtalan kiváló csapatsiker mellett sok-sok igen értékes különdíj boldog tulajdonosa. A ballábas játékos átlagon felüli rúgótechnikával rendelkezik, jól lát a pályán, nagyszerűen irányít. Korán felfigyelt rá a szakmai vezetés már a serdülő A válogatottban is szerepelt. Tizennyolc évesen egy szezonban Olaszországban játszott profi labdarúgóként. 

Fiatalon bekerült a felnőtt keretbe is és hosszú évekig stabil csapattag volt a Rákóczi FC együttesében.   

Jelenleg az NB I-es Nagykanizsa csapatát erősíti.

day_nigh.gif (416 bytes)  

kroli.jpg (19328 bytes)

Köves Roland (1984-1988) 

Roland is az úttörőnek számító első labdarúgó osztályban kezdte az közelebbi ismeretséget a labdarúgással, bár nem minden előismeret nélkül, hisz édesapja élvonalbeli játékos volt. 

Siófokra megy tanulni és három évig az NB I-es Balaton-parti csapat ifjúsági csapatában játszik. A katonaidőt idehaza töltötte és a Táncsics katonacsapatát erősítette, majd újra Siófok következett. Húsz évesen felnőtt kerettag lett, amikor az együttes kiesett az NB I-ből, fél évre a Rákóczihoz került kölcsönbe. Visszatérve Siófokra az 1995/96-os idényben állandó tagja lett az NB II-es bajnokságot nyert csapatnak. Ennek ellenére 1996 nyarán hazatér Kaposvárra, ám egy makacs sérülés hosszabb időre a nézőtérre kényszeríti.

day_nigh.gif (416 bytes)  

Virág Krisztián (1984-1988) 

Hangyaszorgalommal játssza végig a mérkőzéseket, akaratereje, munkabírása rendre kivívta a szakemberek elismerését. Ennek eredményeképpen a serdülő B válogatottal bejárta Nyugat-Európa számos labdarúgó nagyhatalmát. 1990-ig a Rákóczi játékosa, utána viszont évenként klubot cserél: 

1990-91 Budapesti Honvéd, 1991-92 Kaposvári Rákóczi 

1992-93 Marcali, 1993-94 Kaposvári Táncsics ( honvédség) 

1994-95 Marcali, 1995-96 Balatonlelle 

1996-97 Kaposvári Rákóczi 

1997-től Marcali NB-III-as csapatának erőssége. 

virkr.jpg (21417 bytes)

day_nigh.gif (416 bytes)  

waltner.jpg (19531 bytes)

Waltner Róbert (1988-1992) 

Nyolcadikos korában került labdarúgó osztályba, Kaposfőről. Innen viszont töretlen fejlődése eredményeképpen meredeken ívelő labdarúgó karriert futott be fiatal kora ellenére. 

Alig több mint 17 éves, amikor az ifi csapatban nyújtott jó teljesítménye alapján az akkor NB II-es felnőtt kerethez kerül, ahol előbb csereként, majd stabil kezdőjátékosként tartotta rettegésben az ellenfél védőit és kapusait. Harcossága, gólérzékenysége folytán a Videoton első vonalban szereplő együttesénél kapott szerződést 1997-ben, így jelenleg a Magyar Professzionális Liga játékosa. 

Az itteni jó folytatás eredményezte, hogy stabil kerettaggá vált az Utánpótlás és Olimpiai válogatottnál is. 1998 őszén Svájc ellen bemutatkozhatott Magyarország nemzeti válogatottjában. Labdarúgó osztályaink első, -reméljük nem utolsó - felnőtt válogatott labdarúgója. 

day_nigh.gif (416 bytes)   

Csíkvár Csaba (1986-1990) 

Kiemelkedő adottságokkal rendelkező labdarúgó, robbanékonysága, gólérzékenysége folytán sok tornán lett gólkirály és segítette csapatát győzelemre. Többször szerepelt a serdülő korosztályos válogatottakban.Tehetsége alapján szebb jövőt jósoltak neki a szakemberek. Egy évet Németországban profiskodott, játszott a Siófok NB I-es junior együttesében is. 
Kisebb marcali és kaposfüredi kitérő után 1999 tavaszától újra anyaegyesületének, a Rákóczinak csapatát erősíti. 
 

csikvar.jpg (15356 bytes)

    day_nigh.gif (416 bytes)  

harsi.jpg (14887 bytes)

Harsányi Csaba (1986-1990) 

Mind a felmérések alkalmával, mind pedig a játékhelyzetekben fokozatosan javuló, kiváló eredményeket produkált a négy év során. Az osztályközösségben vezető szerepet töltött be, mindehhez kitűnő tanulmányi eredmény is párosult. A város által meghírdetett Jó tanuló - jó sportoló díj tulajdonosa. Ő is játszott a válogatottak címeres mezében serdülő korosztályban, később a tanulmányok folytatása miatt a labdarúgás háttérbe szorult. 

Nősülése után aztán végleg szakított a labdarúgással, pedig okos, harcos játékával még sokáig szórakoztathatta volna a kaposvári közönséget.

day_nigh.gif (416 bytes)   

Virág Béla (1986-1990) 

1997 szeptemberében került be Marcaliból a labdarúgó osztályba, edzője akkor a következőket írta róla: 

"Nagyon tehetséges, igazi labdarúgó alkat és megjelenés. Jól terhelhető, szorgalmas. Irányításra képes. Le kell higgadnia a játékban, egyenlőre ösztönös." 

Az általános iskola után testvéréhez hasonlóan ő is változatos foci karriert futott be: 

Kaposvár-Marcali-Siófok-Keszthely-Marcali-Siófok állomások után Lipcse következett, ahol 1997 júliusa óta a SACHEN FC LEIPZIG csapatában szerepel eredményesen.

viragb.jpg (32728 bytes)

    day_nigh.gif (416 bytes)  

tothcs.jpg (17105 bytes)

Tóth Csaba (1984-1988) 

Ő is Marcaliból indult labdarúgó, tehetsége folytán hamar a serdülő válogatottak mérkőzésein kapott lehetőséget. A labdarúgó osztályban szerzett sok-sok elismerés, gólkirályi cím után Virág Krisztiánnal együtt ő is a fővárosban próbált szerencsét, de nem sikerült beilleszkednie. 

A katonaság után a megye I. osztályú csapatok nagy részénél megfordult játékosként, jelenleg a Lengyeltóti együttest erősíti. 

Sajnos hozzáállása, emberi tulajdonságai nem engedték labdarúgó tehetségét kibontakozni.

day_nigh.gif (416 bytes)   

Tóth Balázs (1990-1994) 

A fiatalabb generáció tehetsége Kaposmérőből került fociosztályba, ahol több hazai és nemzetközi tornán is kitűnt jó játékával. A Közlekedési Szakközépiskolában érettségizett, közben a Rákóczi FC ifi játékosaként segítette csapatát az egyedülálló bajnoki eredmények eléréséhez. Az ifjúsági válogatottal nemzetközi tonán is bemutatkozhatott Izraelben. 1997-től, 17 évesen a felnőtt NB I-es csapat tagja. 

Célja: felnőtt válogatottság elérése

balazs.jpg (12362 bytes)

    day_nigh.gif (416 bytes)  

fzoli.jpg (16972 bytes)

Finta Zoltán (1990-1994) 

Zoli a kezdetektől fogva a szorgalmasan tanuló és a teljes erőbedobással edző tanulók közé tartozott. Mivel a mérhetetlen akarás tehetséggel párosult, így már a serdülő, majd pedig az élvonalban kitűnően szereplő ifjúsági csapat meghatározó játékosa lett. 

Ez eredményezte, hogy 17 évesen a felnőtt keret játékosállományába tartozott és jónéhány NB I-es mérkőzésen szerepel már eredményesen. 

Az 1998-as tanévtől a pécsi JPTE Tanárképző Szakán testnevelő tanárnak készül, de reméljük játékában még gyönyörködhet a kaposvári közönség.

day_nigh.gif (416 bytes)  

mate.jpg (11507 bytes)

Máté Péter (1990-1994) 

A böhönyei születésű játékos hetedikes korában került be a labdarúgó osztályba addig csak néhány teremtornán "vendégszerepelt" leendő csapatában. Mind a Kereskedelmi Szakközépiskola, mind pedig Petrók Viktor ificsapatában kiemelkedőt nyújtott, így 1997 telén az NB I-es csapat felnőtt keretébe került. Nemzetközi tornák alkalmával játszott a Barcelona és a Milan korosztályos csapatai ellen is. 

Célja: a profi bajnokságban és később a válogatottban való szereplés

day_nigh.gif (416 bytes)  

Landek Zsolt (1993-1997) 

A legfiatalabb generáció kiemelkedő tehetsége, aki jó felépítésének, adottságainak köszönhetően a kezdeti lépések óta kihagyhatatlan a csapat összeállításakor. 

Jelenleg 16 évesen két korosztállyal magasabb szinten - az ifjúsági A csapat stabil kezdő játékosa. 

Jó játékának köszönhetően meghívást kapott a serdülő A válogatott keretbe. Várjuk tőle a hasonlóan jó folytatást!

landek.jpg (13161 bytes)

focista.gif (1307 bytes)vissza